Rabat utcáin

Most Marokkó Rabat városka utcáira kalauzollak benneteket, ahol nekem megadatott, hogy az egyik divatfotó sorozatomat ott készíthettem el az aranyóra lemenő napsugaraival. 

Rabat Casablancától északra, Tangertől pedig délre helyezkedik el, az arabok alapították a 12. században. A 19. századra Marokkó fontos politikai és gazdasági központja lett. A gyarmatosítási időszakban Rabat volt a franciákkal szembeni ellenállás egyik utolsó bástyája. Rabat építészeti stílusát tekintve nagyon egyedi a többi marokkói városhoz képest. A város nagy faragott fakapuival, fehérre és kékre meszelt falaival , labirintusszerű szűk utcáival teljesen lenyűgözi az idelátogatót. Mint már előző blogomban is említettem, Marokkóban tilos nőket és férfiakat engedély nélkül fotózni, továbbá az utcán is csak külön engedéllyel lehet fotósorozatot készíteni. Nekünk volt engedélyünk, és az Óvárosi részen európai ruhában fotózhattuk arab modellünket a kék-fehér utcácskákban. 

A fotózás koncepciója a fehér szín volt, mivel az utcák fehér-kék meszelt falai és fakapui már egy adott színvilágot kölcsönöztek nekünk, így  már nem színesítettünk tovább plusz színekkel. Ezeknél a fotóknál természetes fénnyel dolgoztam, az aranyóra pedig külön jót tett a fotók fényvilágának.  Sajnos a fotózás vége felé lement a nap, a rendszervakut az utazós softbox-al elő kellett vegyem az utolsó képeknél. 

Visszatérve a koncepcióra fontos volt, hogy a modell beleolvadjon ebbe az autentikus környezetbe, annak részévé váljon, ezért mezítláb szerepel a képeken és  belesimul az adott környezetbe. A modellválasztásnál szintén fontos volt, hogy arab modellel dolgozzunk.  Az ékszerekről szeretnék még pár szót ejteni. A stylist Sri Lanka-i arany ékszerekkel egészítette ki a fehér ruházatot, ezáltal az egyszerű fehér színt kiemelte az arany csillogásával.

Érdekességként elmondható, hogy sok fotómon véletlenszerűen szerepel 1-1 cica. Marokkóban nagyon sok macska él az utcákon, etetik őket, szaporodnak, ezért akarva-akaratlanul találkozhatunk velük mindenhol és sikerült is megörökíteni őket 1-1 fényképen.  

Meg szeretném említeni, hogy külön nehézséget jelentett a marokkói fotózásokon, hogy az előkészületeket nagyon meg kell tervezni. Amikor a bőröndöket pakoltuk tele még otthon, szinte mindenre kellett gondolni, ami a fotózáson kellhet, pl. a hajsütő vas, smink kiegészítők, ékszerek, ruhák, cipők, csatok, hajlakk, stb. Mivel korlátozottak a repülésnél a lehetőségek, a bőröndökbe úgy pakoltunk be hogy saját ruhákat szinte alig vittem, mert a fotózások kellékei és fotós felszerelés elfoglalták a sok helyet. 

Model: Jina Krishane

Stylist és HMUA: Yulia Zimmermann

Fotós: Sopronfalvi Ildikó


Az én Frida Kahlo fotózásom

Frida Kahlo története nagy hatással van rám a mai napig. Csodálatos festményeket alkotott, de egy szenvedésekkel teli életet mondhatott magáénak, mind a betegsége, mind pedig a párkapcsolata miatt. Viszont a művészetben, a festésben találta meg mindazt az örömet és boldogságot, ami nem adatott meg neki élete folyamán. Saját fájdalmát az ecsetével le tudta festeni és festményeivel átadni a világnak. Betegsége ellenére színes egyéniség volt, megjelenésével, ruháival egyfajta különcségével egy csodálatos világot alakított ki maga körül. Frida Kahlo egy új stílust teremtett. Ezt a színes világot, színkavalkádot magával a rejtett szomorúságával együtt szerettem volna megjeleníteni a fotóimmal én is, amikor nekifogtam ennek a projektnek. 1 évig terveztük a Frida Kahlo projektet a stylisttal, Yulia Zimmermannal és a magyar Frida Kahlo megteremtőjével az Aurora Folklamourral, Német Hajnal Aurorával. Olyan helyszínt kerestem amely különleges, egyedi, színes, paradicsomi, ahol a ruhatervező színes magyar tradicionális ruhái élnek, életre kelnek. Igy született meg az az ötlet, hogy Marokkóban fotózzuk be a ruhákat. 

Készülődés során egy óriási bőröndbe bepakoltuk a ruhákat, ékszereket, fotós felszerelést és elindultam másodszor is a csodák birodalmába, immáron teljesen egyedül. Stylist ismerősömmel csak Rabatban találkoztunk. Most már ismertem a járást, nem utaztam éjszaka egyedül a vonaton, hanem egy riadban töltöttem az első éjszakát Marrakesh belvárosában és csak másnap keltem útra Rabat felé első osztályon robogva. 

Marrakesh teljesen különbözik Rabat városától. Marrakeshben nagy a nyüzsgés, a színes kavalkád, a medina, a tömegturizmus, az árak is merőben mások. Itt a  taxi annyiba került euróban, mint Rabatban dirhamban, többszörös szorzóval. Rabat ehhez képest visszafogott, építészeti stílusában is letisztultabb, teljesen különbözik Marrakeshtől, az emberek is nyugodtabbak, nincsenek turista tömegek, és a taxisok se húzzák le az embert. Mindenki teszi a dolgát, nem támadnak le azonnal, hogy vásároljál ezt vagy azt. Rabat belvárosában, a medinában sikerült szállást találnom, mely egy óriási labirintus minden utcácskája egyforma fehér-kék színű és gyakorlatilag lehetetlen kijutni ebből a labirintusból. Egyszer sikerült úgy eltévednem, hogy sírva hívtam föl marokkói szállásadómat, hogy nem találok ki a medina közepéből és jöjjön értem. Megjegyzem, én sehol nem szoktam eltévedni, eddig még mindenhova eltaláltam, de itt ez lehetetlen küldetésnek bizonyult.

Rabatban a Dar Shaan luxus riadba szerveztük a Frida Kahlo fotózást egy autentikus arab modellel, Jina Krishane-el. Elárulom nektek az volt a különleges ebben a fotózásban, hogy tradicionális erdélyi és magyar ruhákat, ékszereket párosítottunk arab és indiai stílusú fejkendőkkel és színes modern ruhadarabokkal. Egy igazi nemzetközi projektté sikeredett a vállalkozásunk: orosz stylistttal, magyar fotóssal és arab modelllel.  Maga a riad egyszerűen gyönyörű, belső átriumos udvarával, verandáival, faragott fa ajtóival, banánfákkal, pálmákkal, csempézett padlójával. Itt nem volt problémám a fényviszonyokkal sem, rengeteg természetes napfény áradt be a belső udvarra. Kipakoltuk a kincseinket, nagyjából zsibvásárra emlékeztetett az a sok színes ruha, ékszer amik előkerültek a bőröndből és nekiláttunk sminkelni, öltöztetni, fotózni. 

Összességében elmondható, hogy életem egyik nagy álma valósult meg ezzel a fotózással. Csodaországban fotózhattam egy olyan projektet, ami mind kreativitásban, mind pedig érzelmekben vissza tudta adni azt, amit megálmodtam 1 évvel előtte. 

Modell: Jina Krishane

Styling és smink: Yulia Zimmermann

Ruhák: Aurora Folkglamour

Fotós: Sopronfalvi Ildikó


Marokkói fotós kalandok

2018 decemberben rám írt az orosz stylist ismerősöm, hogy lenne-e kedvem Marokkóban divatfotókat készíteni, mivel jelenleg is kinn  tartózkodik és vannak marokkói ismerősei, akik segítenek fotós helyszíneket keresni. Gondolkoztam egy keveset, hogy egyedül nőként világgá indulok egy olyan országba, ahol a nők csadorban és burkában mehetnek csak ki az utcára ill férfikísérővel közlekedhetnek. Többször rákérdeztem, hogy biztonságos-e ott mászkálni illetve fotózgatni, ismerősöm többször is elmondta hogy igen, ne aggódjak, úgyhogy megvettem a repülőjegyet és elindultam. 

Marokkó lakosságát nagyobbrészt berberek (75%), arabok (15%) és az ő keverékeik alkotják. A lakosság egy kis része még mindig nomád, ill. félnomád életet él – ők inkább berberek. A berberek főleg az ország déli területein élnek. Az ország hivatalos nyelve az arab, de több berber nyelvet is beszélnek, illetve a fő kommunikáció francia nyelven folyik. Itt már beleütköztem az első akadályba, ugyanis egyik nyelvet sem beszélem, alap szinten sem. Első számú akadályt az jelentette, hogy eljussak taxival Marrakesh repterétől a vonatállomásig. Természetesen a taxisok összevesztek rajtam a reptéren, arabul ordítoztak, amiből egy kukkot sem értettem, de végül megérkeztem a vonatállomásra. Egyetlenegy vonat indult Rabatba aznap, ami éjjel 2 órára ért be Rabatba. Szóval nagy nehezen vettem egy vonatjegyet Rabatba, és beszálltam egy koedukált vagonba, ahol nők és férfiak vegyesen utazhattak. Kendőt kötöttem a fejemre, a kabát kapucniját magamra húztam, fotós táskámat magamhoz ölelve indultam a nagy ismeretlenbe az éjszaka közepén. Aludni természetesen nem mertem. Mivel azon a héten öltek meg két külföldi nőt az Atlasz hegységben, nem nagyon volt biztonságérzetem… Megérkeztem hajnali 2 órakor Rabat városkába, leszálltam a vonatról, de az ismerősöm sehol sem volt, konkrétan nem tudtuk egymást elérni telefonon sem, mert az európai SIM kártya nem működik Marokkóban. Úgyhogy 5 százalékos telefontöltöttség mellett hulla fáradtan álldogáltam egyedül a vonatállomáson abban reménykedve, hogy ismerősöm felbukkan, de ez nem történt meg természetesen. 1 óra éjszakai álldogálás után már a telefonom töltöttsége 3 százalékra merült és döntöttem: vagy ott töltöm az éjszakát egy marokkói város vonatállomásán egyedül nőként vagy keresek valami szállást. Beugrottam egy taxiba és az első szállodához irányítottam a taxist. Szerencsém volt, találtunk egy szállodát és végre álomra hajthattam a fejem.

Másnap reggel 9-kor kezdődött a közös divatfotózásunk egy csodállatos riadban, melyről még álmaimban se gondoltam volna, hogy valaha ilyen helyre eljutok. Hosszú szűk sikátor utcácskáin vergődtük át magunkat hárman nők, egy férfi vezetgetett minket, amikor is egy nehéz fakapuhoz értünk. A fakapun belépve csodaország tárult elénk. Színes csempekavalkád mindenhol, csodálatos belső udvar hatalmas átriummal és a becsillanó napfénnyel. Mint kiderült ez egy családi villa, egy több generációs gazdag rabati család lakja a házat, és hatalmas kegy volt, hogy beengedtek minket és mi ott fotózhattunk. Azt tudni kell Marokkóról, hogy Marokkóban tilos arab férfiakat és nőket fotózni engedély nélkül. Nagyon zárt társadalom, viszont ha befogadnak egy családba, onnantól kezdve családtagként tekintenek az illetőre. Minket befogadtak és innentől kezdve kinyíltak a kapuk. Volt szállásunk, ételünk, engedélyünk, több riadba is bejutottunk anélkül hogy horror pénzeket kértek volna tőlünk. 

A ruhákról szeretnék írni egy keveset. Mielőtt elindultam Marokkóba felkerestem Budapesten az Africantailoring szabóságot, ahol csodás afrikai mintás anyagokból varr a divattervező szoknyákat, ruhákat, blúzokat és tőle hoztam el a fotózásra ruhadarabokat. A stylist, Yulia Zimmermann ezt az afrikai színes ruhakavalkádot pedig kiegészítette modern darabokkal, így állt össze a koncepció. A modellünk egy arab fashionblogger, Jina Krishane volt, aki lelkesen pózolt a fotókon.

A fotós equipmentről még nem is írtam. Anno egy Nikon D5200-as kamerám volt Kit és egy fix 50-es objektívvel, egy kicsi  utazós softbox-al és rendszervakuval. Nem mondanám, hogy profi felszerelés, de korlátozottak voltak az anyagi lehetőségeim, illetve Marokkó nem egy biztonságos ország, nem akartam több milliós fotófelszereléssel elindulni. Ebből kellett kihozni a legtöbbet. Mint láthatjátok a képeken, ez sikerült is, bár néha jó lett volna egy plusz vaku a háttér megvilágítására. A képek az amerikai The Fox Magazinban és az Elegant Magazinban jelentek meg.

Fotós: Sopronfalvi Ildikó

Modell: Jina Krishane

Stylist és Makeup: Yulia Zimmermann

Ruhák: Africantailoring - Afrikai szabóság

1
Using Format